Bemutatjuk L. Ron Hubbardot
Ahogy egyszer L. Ron Hubbard megjegyezte, mindössze két mércéje van annak, hogy az életét jól élte‑e le valaki: Elvégezte‑e, amit el akart végezni, és örültek‑e az emberek annak, hogy élt? Az elsőt példázza teljes életműve, beleértve a Dianeticsről és a Scientologyról szóló több mint tízezer írását és háromezer, hangszalagra vett előadását. A másodikra pedig bizonyíték az a több százmillió ember, akiknek az élete bizonyíthatóan jobbá vált L. Ron Hubbard élete révén. Itt azoknak a tanulóknak a nemzedékeiről beszélünk, akik L. Ron Hubbard oktatással kapcsolatos felfedezéseinek köszönhetően ma már tökéletesen olvasnak; azokról a további milliókról, akik L. Ron Hubbard a drogrehabilitáció terén elért eredményei révén megszabadultak a kábítószer‑függőség béklyóitól; azokról, akiknek életére józan észen alapuló erkölcsi szabályrendszere volt hatással; és újabb milliókról, akik számára a művei életük szellemi alapját jelentik.
Bár L. Ron Hubbardot leginkább a Dianetics és a Scientology révén ismerik, őt mégsem lehet ilyen egyszerűen besorolni valamilyen kategóriába. Már csak azért sem, mert az élete túlzottan színes volt, a világra gyakorolt hatása pedig túlzottan széles körű. Dél‑Afrikában számos olyan bennszülöttet találunk, akik például mit sem tudnak a Dianeticsről és a Scientologyról, viszont ismerik L. Ron Hubbardot, a pedagógust. Ehhez hasonlóan, élnek olyan gyári munkások Kelet‑Európában, akik csupán a szervezetek irányításával kapcsolatos felfedezései révén ismerik őt; délkelet‑ázsiai gyerekek, akik csak az erkölcsi szabálygyűjteményük szerzőjeként hallottak róla; és több tucat nyelven beszélő olvasók , akik kizárólag regényei révén értesültek róla. L. Ron Hubbardot tehát nem könnyű valamiféle kategóriába sorolni, a zárkózott és elmélkedő „vallásalapítóról” kialakított kép pedig egészen biztosan nem illik rá. Mégis, minél jobban megismerjük őt és eredményeit, annál világosabban megértjük, hogy pontosan az a fajta ember volt, aki a 20. században alapított egyetlen világvallást – a Scientologyt – létrehozhatta számunkra.
Amit a Scientologyban találunk, minden tekintetben megfelel annak, amit egy olyan embertől várnánk el, mint amilyen L. Ron Hubbard. Hiszen nemcsak legalapvetőbb kérdéseinket – Kik vagyunk? Honnan jöttünk, és milyen sors vár ránk? – közelíti meg teljesen egyedülálló módon, hanem legalább ennyire egyedi technológiát is nyújt a nagyobb szellemi szabadság eléréséhez. Mit várunk tehát? Milyennek is kellene lennie egy ilyen vallás alapítójának? Nyilvánvalóan csupa élet, emberszerető, közkedvelt, dinamikus, karizmatikus embernek, aki tucatnyi területen rendelkezik rendkívüli képességekkel. Igen, mindezek tökéletesen leírják L. Ron Hubbard.
„Mit várunk tehát? Milyennek is kellene lennie egy ilyen vallás alapítójának? Nyilvánvalóan csupa élet, emberszerető, közkedvelt, dinamikus, karizmatikus embernek, aki tucatnyi területen rendelkezik rendkívüli képességekkel. Igen, mindezek tökéletesen leírják L. Ron Hubbardot.”
Tény, hogy ha L. Ron Hubbard akár csak egyetlen eredménye után mást nem is tett volna, már az is elegendő lenne ahhoz, hogy ma ünnepelt személyként tekintsünk rá. Például körülbelül ötvenmillió példányban forgalomban lévő regényeivel – köztük olyan nagyszabású sikerkönyvekkel, mint a Rettegés, a Végső elsötétítés, a Háború a Földön és a tízkötetes Földi küldetés sorozat – L. Ron Hubbard vitathatatlanul minden idők egyik legelismertebb és legszélesebb körben olvasott szerzője. Regényei elnyertek néhányat a világ legtekintélyesebb irodalmi díjai közül, őt magát pedig a legnagyobb őszinteséggel „a 20. század egyik legtermékenyebb és legnagyobb hatású írójaként” jellemezték.
Korábbi teljesítményei ugyanilyen csodálatra méltóak voltak. Az 1930‑as években pilótaként „Villám Hubbard” néven ismerték, és helyi rekordokat döntött a megszakítás nélküli vitorlázórepülésben. Távoli földeket célzó expedíciók vezetőjeként ő végezte el Puerto Rico első átfogó ásványtani felmérését az Egyesült Államok fennhatósága alatt, a tengerészeti térképekhez írt navigációs jegyzeteit pedig mind a mai napig használják Brit Kolumbia tengerészeti kézikönyveiben. Korai rádiós iránymeghatározással kapcsolatos kísérletei később a LORAN (angolul LOng RAnge Navigation, nagy hatótávolságú navigáció) alapját képezték, míg fényképészként – mely szakmát egész életében űzte – munkái a National Geographicban jelentek meg, kiállításai pedig tízezreket vonzottak.
A kutatás egyéb területei mellett L. Ron Hubbard kifejlesztett és rendszerbe foglalt egy szervezetigazgatási technológiát is, amelyet ma több mint kétszázezer szervezet alkalmaz világszerte – köztük multinacionális vállalatok, jótékonysági intézmények, politikai pártok, iskolák, ifjúsági klubok és a kisvállalkozások minden elképzelhető fajtája. Mindeközben L. Ron Hubbard nemzetközileg elismert oktatási módszerét az oktatás minden területén alkalmazzák, míg ugyancsak elismert drogrehabilitációs programja rendszeresen kétszer, sőt háromszor hatékonyabbnak bizonyul, mint más, hasonló célú programok. Mégis, e lenyűgöző életutat bemutató tények ellenére, az L. Ron Hubbardról kialakított kép nem lenne teljes, ha nem vizsgálnánk meg azt, ami élete fő művének bizonyult: a Dianeticset és a Scientologyt. (Lásd az L. Ron Hubbard sorozat Filozófus és Alapító – Az emberi lélek újrafelfedezése című kötetét.)
A történet lenyűgöző, rendkívüli, és L. Ron Hubbard egész életét felöleli. Álljanak itt mégis a főbb események: A szellemi létezéssel való első találkozásaként a montanai Helenában élő bennszülött feketeláb indiánokkal kötött gyerekkori barátságáról beszél. Közülük is külön említést érdemel egy igazi törzsi varázsló, akit a helybeliek Öreg Tom néven ismertek. A vele kialakított ritka kötelékben a hatéves Ron abban a megtiszteltetésben részesült, hogy az indián a vértestvérévé fogadta, és belé oltotta egy egészen különleges szellemi hagyaték méltánylását.
A következő mérföldkőnek 1923‑at tekinthetjük, amikor a tizenkét éves L. Ron Hubbard Joseph C. Thompson fregattkapitány hatására – az első olyan amerikai tengerésztiszt, aki Freudnál tanult Bécsben – tanulmányozni kezdte Freud elméletét. Bár L. Ron Hubbard magát a pszichoanalízist se fiatalon, se felnőttként nem fogadta el, ez a találkozás mégis döntő fontosságúnak bizonyult. Mert ha mást nem is tett – írta később Ron –, Freud legalább előállt azzal a gondolattal, hogy „lehet kezdeni valamit az elmével”.
„A történet lenyűgöző, rendkívüli, és L. Ron Hubbard egész életét felöleli.”
L. Ron Hubbard útjának harmadik nagyon fontos állomása Ázsia volt, ahol végül mintegy két évet töltött utazással és tanulással. Itt egyike lett annak a néhány amerikainak, akinek sikerült bebocsátást nyernie Kína Nyugati‑dombságának legendás tibeti lámakolostoraiba, és Kublaj kán udvari varázslóinak utolsó leszármazottjánál tanulhatott. Ám bármilyen lenyűgözőnek tűnhetnek is e kalandok, végül beismerte, hogy semmi működőképest, illetve előre megjósolhatót nem talált az emberi elme és a lélek vonatkozásában. Ennek eredménye összefoglaló megjegyzése e folyamatos szenvedés sújtotta országokról, ahol rengeteg a bölcsesség, de gondosan elrejtik, és csupán babonaként adják tovább.
Miután 1929‑ben visszatért az Egyesült Államokba, és befejezte középiskolai tanulmányait, beiratkozott a George Washington Egyetemre. Itt mérnöki tudományokat, matematikát és magfizikát tanult – csupa olyan tárgyat, amelyek később jó szolgálatot tettek neki további filozófiai vizsgálódásai során. Ami azt illeti, L. Ron Hubbard volt az első, aki szigorúan alkalmazta a nyugati tudományos módszereket a szellem természetének kérdéseire. Az alapvető módszertanon túl azonban az egyetem semmi olyannal nem szolgált, amit keresett. Ahogy azt később némileg szenvedélyesen ő maga ismerte el:
„Egészen nyilvánvaló volt, hogy egy olyan kultúrával van dolgom, és egy olyan kultúrában élek, amely kevesebbet tud az elméről, mint a legprimitívebb törzs, amellyel valaha is kapcsolatba kerültem. Mivel azt is tudtam, hogy a Kelet népei sem voltak képesek olyan mélyen és annyira előre jelezhető eredménnyel behatolni az elme rejtelmeibe, mint ahogy azt elvártam volna, tudtam, hogy még sok kutatás áll előttem.”
Ez a kutatás fel is emésztette a következő húsz évet. Ennek során huszonegy népcsoporttal és kultúrával került kapcsolatba, többek között az USA északnyugati részén, a Csendes‑óceán partján élő indián települések lakóival, a Fülöp‑szigeteki tagalogokkal és az akkor még távolinak számító Karib‑szigetek bennszülött lakóival. Egyszerűen fogalmazva, ebben az időszakban végzett munkájának középpontjában két alapvető kérdés állt. Egyrészt, továbblépve a George Washington Egyetemen végzett kísérletei útján, az emberi öntudat hátterében meghúzódó, már hosszú ideje keresett életerő után folytatott kutatást. Másrészt, és ez az első kérdéshez elválaszthatatlanul kapcsolódik, az élet mindent egyesítő közös nevezője után kutatott, amely univerzális mérceként szolgálhatott ahhoz, hogy meghatározzuk, mi az, ami kivétel nélkül igaz és működőképes az emberi állapotok megváltoztatása terén.
Az első filozófiai értelemben vett lépcsőfokot 1938‑ban érte el a mára már legendássá vált „Excalibur” című kéziratával. A mű lényegében azzal a felvetéssel élt, hogy az élet jóval több, mint kémiai reakciók véletlenszerű sorozata, és hogy egy pontosan meghatározható késztetés alkotja minden emberi viselkedés alapját. Ez a késztetés – jelentette ki Ron – a túlélés, amely minden élő dologban a legáthatóbb erőt képezi. Hogy az Ember túlél, nem volt új gondolat. Új gondolat volt viszont, hogy a túlélés a létezés egyetlen alapvető közös nevezője, és ez adta meg minden további kutatás irányvonalát.
„Hogy az Ember túlél, nem volt új gondolat. Új gondolat volt viszont, hogy a túlélés a létezés egyetlen alapvető közös nevezője, és ez adta meg minden további kutatás irányvonalát.”
A II. világháború egyrészről megszakította a kutatást, ugyanakkor viszont további lökést is adott neki: az előbbi annak tulajdonítható, hogy tengeralattjáró‑elhárító járőrhajók kapitányaként L. Ron Hubbard mind az Atlanti‑, mind a Csendes‑óceánon teljesített szolgálatot, az utóbbi pedig annak, hogy e konfliktus leírhatatlan borzalmai kihangsúlyozták egy, az emberiség jobbá tételét célzó, működőképes filozófia szükségességét. Erre utal egy másik tömör kijelentés L. Ron Hubbard utazásának e közbülső szakaszából:
„Az Embernek van egy őrülete, és ezt háborúnak hívják.”
Addigi munkája 1945‑ben érte el tetőpontját az Oak Knoll Haditengerészeti Kórházban, a kaliforniai Oaklandben. Egy látóideg‑sérülés következtében félig vakon, csípő‑ és gerincsérülései eredményeképpen pedig bénán, az akkor hadnagyi rangban szolgálóL. Ron Hubbard egyike lett annak az ötezer katonának, akiket háborús sérüléseikkel az Oak Knoll‑i kórházban kezeltek. Köztük több száz korábbi hadifogoly is volt, akiknek szervezete képtelen volt a táplálékot feldolgozni, így ezek az emberek lényegében éheztek. Mivel ezek az esetek felkeltették az érdeklődését, L. Ron Hubbard elhatározta, hogy a Dianetics korai formájával kezelésben részesíti őket. Összesen tizenöt páciens kapott Dianetics tanácsadást, hogy megszabaduljon a felépülés útjában álló mentális gátaktól. Ami ezután következett, és szó szerint megmentette ezeknek az embereknek az életét, az egy olyan felfedezés volt, amely óriási következményekkel járt. Nevezetesen, az általánosan elfogadott tudományos elmélettel szemben úgy találta, hogy az egyén elmeállapota valójában fontosabb a személy fizikai állapotánál. Tehát végső soron az határozza meg a fizikai jóllétünket, hogy hogyan tekintünk a világ dolgaira, milyen a hozzáállásunk, és milyen az általános érzelmi egyensúlyunk, nem pedig fordítva. Vagy, ahogyan L. Ron Hubbard oly tömören megfogalmazta: „A funkció felügyeli a struktúrát.”
Ezt követően L. Ron Hubbard az elmélet működőképességét az amerikai társadalom 1948 körüli keresztmetszetét jól képviselő esetek sokaságán tesztelte széleskörűen. A tanulmányozott esetek között voltak hollywoodi előadók, ipari vezetők, balesetet szenvedett páciensek kórházak baleseti osztályáról, sőt elmebeteg bűnözők egy georgiai elmegyógyintézetből. Összesen több mint háromszáz egyénen alkalmazta a Dianeticset, mielőtt tizenhat év vizsgálódását egy kéziratban összegezte volna. Ez a mű a Dianetics: Az eredeti tézis. Noha eredetileg nem ajánlotta fel kiadásra, mindazonáltal a művet sokszorosított formában széles körben terjesztették tudományos és orvosi körökben. Ráadásul a közönség részéről akkora érdeklődés mutatkozott, hogy L. Ron Hubbard rövidesen további információkat követelő kérések kereszttüzében találta magát. Válaszként végül megírta a Dianetics: A szellemi egészség modern tudománya című művet, amely mára az emberi elmével kapcsolatos legsikeresebb könyvvé vált.
Nem vitás, hogy ez jelentős fordulópont volt e bolygó kultúrájában. Kijelentésében, amely helyes előrejelzésnek bizonyult, Walter Winchell, az akkoriban országos hírű rovatvezető a következőt nyilatkozta:
„Valami új tűnik fel a színen áprilisban, valami, amit Dianeticsnek hívnak. Egy új tudomány, amely az emberi elme területével foglalkozik, a fizikai tudományok kérlelhetetlen pontosságával. Minden jel szerint éppolyan forradalmi lesz az emberiség számára, mint amikor az első ősember felfedezte és használatba vette a tüzet.”
Ha Winchell állítása merész is volt, mindenesetre pontosnak bizonyult, mivel a Dianetics elhozta az emberi gondolkodás és magatartás első precíz magyarázatát. Ez volt ugyanis az első eszköz az emberi elme problémáinak, köztük a nemkívánatos érzéseknek, a zaklatottságnak, a bizonytalanságnak és a pszichoszomatikus megbetegedéseknek a megoldására.
Ezeknek a problémáknak a hátterében az állt, amit L. Ron Hubbard reaktív elmének nevezett el, és amit úgy határozott meg, mint „a személy elméjének az a része, amely teljes egészében inger‑reakció alapon működik; nincs a személy akaratlagos kontrollja alatt, és erőt és irányítást gyakorol az illető tudatossága, céljai, gondolatai, teste és cselekedetei felett.” A reaktív elmében engramok tárolódnak, amelyeket L. Ron Hubbard a fizikai fájdalom és az öntudatlanság pillanatainak rögzített, elmebeli felvételeiként határozott meg. Azt már korábban is sejtették, hogy az elme még a részleges, illetve teljes öntudatlanság idején is rögzít érzékleteket. De hogy az engram hogyan fejti ki fiziológiai hatását, hogyan hat a gondolkodásra és a viselkedésre – ez teljesen új volt. Emellett senki nem volt még képes kiismerni a reaktív elmében raktározott engramok teljes tartalmát, és senki nem tudta, hogy mit is jelent ez az emberi szenvedés szempontjából. Röviden, itt volt egy olyan elme, amelyről L. Ron Hubbard a következőket írta: „emiatt fojtja el az ember a reményeit, ez tartja fenn az apátiáját, ez teszi őt határozatlanná, amikor cselekednie kellene, és ez pusztítja el, mielőtt még elkezdene élni.”
Ha valaki megdönthetetlen bizonyítékot szeretne a Dianetics hatékonyságára, elegendő csak átgondolnia, hogy mit is ért el ez a tudomány. A dokumentált és megdöbbentő esetek száma óriási: egy ízületi gyulladásos bénulásban szenvedő hegesztő néhány tucat óra alatt teljesen visszanyerte mozgásképességét; egy hivatalosan vaknak minősített professzor alig egy hét alatt visszanyerte a látását; egy hisztérikusan bénult háziasszony egyetlen háromórás terápiás ülés alatt visszanyerte normális állapotát. Ott volt azután a Dianetics processzing végső célja is, ahol a teljes reaktív elme teljesen ki van törölve, lehetővé téve a Clear állapotot, amely messze felülmúl minden korábban elképzelhetőnek tartott állapotot.
Mondanunk sem kell, hogy amint a Dianetics híre elkezdett terjedni, az általános reakció figyelemre méltó volt: a Dianetics könyv több mint ötvenezer példányban kelt el egyenesen a nyomdából, miközben a könyvesboltok küzdöttek, hogy ne fogyjanak ki a könyvből. Ahogy a működőképesség bizonyítékai egyre szaporodtak – arra vonatkozóan, hogy a Dianetics olyan technikákat kínál, melyeket bármelyik kellően intelligens olvasó tudja alkalmazni, – a visszajelzések még drámaibbak lettek. „A Dianetics forgószélként söpör végig Amerikán”; „Amerika leggyorsabban növekvő mozgalma” – hirdették az újságok szalagcímei 1950 nyarán. Az év végére országszerte mintegy 750 Dianetics csoport alakult spontán módon, és hat város is elmondhatta magáról, hogy kutatási alapítvánnyal rendelkezik L. Ron Hubbard haladásának elősegítésére ebben a témában.
A haladás pedig folyamatos volt, módszeres, és legalább annyira jelentős felfedezéseket hozó, mint a korábbi eredmények. L. Ron Hubbard 1950 végén és 1951 elején végzett kutatásainak középpontjában az emberi létezés legjelentősebb kérdései álltak. A témával kapcsolatos egyik korai, de árulkodó megjegyzésében kijelentette:
„...bár sokan jártak ezen az úton előtte, nem hagytak hátra sem útjelző táblákat, sem térképet, és amit láttak, annak csak töredékét tették elérhetővé a többiek számára.”
“Minél tovább kutatott az ember, annál világosabbá vált, hogy itt, ennél a Homo sapiens nevű teremtménynél, mindent egybe véve túl sok volt az ismeretlen.”
A már 20 éve járt ösvény ezt követő szakaszát úgy írta le, mint az utat, amelyen megtanuljuk „tudni, hogyan tudjunk”. Az utazás egy másik leírásában ír arról, hogy számos utat bejárt, sok mellékvágányra tévedt, gyakran járta a bizonytalanság félreeső sikátorait, és megismerte az élet számos rétegét. És bár sokan jártak ezen az úton előtte, nem hagytak hátra sem útjelző táblákat, sem térképet, és amit láttak, annak csak töredékét tették elérhetővé a többiek számára. 1952 kora tavaszán azonban a kansasi Wichitában egy rendkívüli jelentőségű előadás alkalmával bejelentette kutatásának eredményét: a Scientologyt.
A Scientology egy olyan alkalmazott vallási filozófia, amely az Ember olyan képességeit és lehetőségeit tárja fel előttünk, hogy, még ha egyes ősi írások beszélnek is hasonlókról, az egész mégis példa nélküli. A Scientology vallás néhány lényeges tana: az Ember halhatatlan szellemi lény; tapasztalatai jócskán túlmutatnak egyetlen emberéleten; képességei pedig korlátlanok, még akkor is, ha ez idő szerint nem használja ki őket. Ebben az értelemben a Scientology a vallás végső meghatározását képviseli: nemcsak hitek rendszerét, hanem a szellemi, lelki átalakulás eszközét.
A Scientology L. Ron Hubbard írásainak tanulmányozása révén és a bennük található elvek alkalmazásával valósítja meg ezt az átalakulást. A Scientology központi gyakorlatát auditálásnak hívjuk. Ezt egy auditor végzi. Az „auditor” szó a latin audire szóból ered, amely azt jelenti: „meghallgatni”. Az auditor nem értékel, illetve semmilyen formában nem mondja meg az egyénnek, hogy mit gondoljon. Röviden, az auditálás nem olyan valami, amit mintegy végrehajtanak a személyen, így előnyei csak a személy aktív részvételével érhetőek el. Az auditálás valójában azon az elven alapszik, hogy az élet problémái csak úgy oldhatóak meg, ha megengedjük az egyénnek, hogy saját maga találja meg rájuk a saját megoldását. Pontosan ennek a célnak az elérése érdekében az auditor úgynevezett processzeket, azaz pontos kérdéssorokat alkalmaz, hogy segítsen az egyénnek megvizsgálni a nehézségei egyébként ismeretlen és nemkívánatos forrásait.
Hogy mit jelent mindez az egyén szemszögéből, az természetesen bizonyos mértékben leírhatatlan, hiszen az auditálás már magánál a meghatározásánál fogva is korábbi írásokban ismeretlen állapotokba való felemelkedéssel jár. Ha azonban nagyon alapvetően akarunk fogalmazni, azt mondhatjuk, hogy a Scientology nem követeli meg az egyéntől, hogy törekedjen az etikusabb magatartásra, a nagyobb tudatosságra, a boldogságra és a józanságra. Ehelyett inkább megadja az azokhoz az állapotokhoz vezető utat, amelyekben mindez egyszerűen így van, azaz az ember etikusabbá válik, jobb képességei lesznek, öndetermináltabbá és boldogabbá válik, mivel az, ami másmilyenné tenné, nincs többé. Mindent átfogó nézőpontból – és az auditálás végső céljainak ismeretében – L. Ron Hubbard a következő szavakkal invitálja azokat, akik újak a Scientologyban:
“Átnyújtjuk neked a szabadság és halhatatlanság becses ajándékát—tényszerűen, őszintén.”
„Átnyújtjuk önnek a szabadság és halhatatlanság becses ajándékát – tényszerűen, őszintén.”
A szellemi fejlődés teljes útját a Scientology Hídja írja le. Bemutatja azokat a pontos auditálási és képzési lépéseket, amelyeken az embernek végig kell haladnia ahhoz, hogy a Scientologyban rejlő minden lehetőséggel éljen. Mivel a Híd fokozatokra van osztva, a fejlődés rendezetten történik, és előre megjósolható. Ha az alapkoncepció ősi is – az út, amely a tudatlanság szakadéka felett egy magasabb fennsíkra ível át –, a Híd valamilyen teljesen új dolgot képvisel: nem valamiféle önkényes lépéssorozat, hanem a legműködőképesebb eszköz annak a helyreállításához, amit L. Ron Hubbard úgy ír le, mint saját, mindörökre halhatatlan, elévülhetetlen énünket.
Mindazonáltal, ha a Scientology filozófiája az Ember legmagasabb szintű szellemi törekvéseihez vezető utat képviseli is, mégis nagyon sokat jelent az egyén közvetlen létezése, családja, karrierje és közössége szempontjából is. Ez a tény döntő jelentőséggel bír a vallás megértésében, és voltaképpen erről szól a Scientology: nem egy tan, hanem az emberi szellem tanulmányozása és kezelése önmagával, más életformákkal és azzal az univerzummal való viszonyában, amelyben élünk. L. Ron Hubbard munkája ebben a tekintetben mindent felölel.
„Hacsak nem történik óriási változás abban, ahogy az emberi civilizáció manapság botladozik előre – jelentette ki 1960‑ban –, az emberiség nem sokáig lesz már itt, de egyikünk sem.” Ennek a hanyatlásnak a jeleit a politikai zavargásokban, az erkölcsi hanyatlásban, az erőszakban, a rasszizmusban, az írástudatlanságban és a kábítószer‑fogyasztásban látta. Élete utolsó éveinek jelentős részét tehátL. Ron Hubbard e problémák megoldásának szentelte. Az 1970‑es évek elejétől élete csakugyan közvetlenül a 20. század végére jellemző kulturális válság megoldásainak keresésével írható le.
„Hacsak nem történik óriási változás abban, ahogy az emberi civilizáció manapság botladozik előre, az emberiség nem sokáig lesz már itt.”
Azt, hogy végül sikerrel járt, a Scientology valóban rendkívüli növekedése bizonyítja. Ma már több mint 150 országban jóval több, mint tízezer csoport és szervezet létezik, amely a Dianetics és a Scientology különféle technológiáit alkalmazza. Az a tény, hogy az emberi elmével és lélekkel kapcsolatos felfedezései képezik az alapját minden másnak is, amit elért, valójában ennek a bemutatásnak a legfontosabb mondanivalója. Így tehát, amit ezeken az oldalakon bemutatunk – a jobb oktatás, a bűnözésmentes városok, a kábítószermentes oktatási intézmények, a stabil és etikus szervezetek és a művészeteken keresztül bekövetkező kulturális újjáéledés –, ezek, és még sok más dolog is, a Dianetics és a Scientology felfedezéseinek köszönhetők. Ugyanakkor, az íróként, pedagógusként, humanitáriusként, szervezetigazgatási szakemberként és művészként elért eredmények puszta számát és nagyságát nézve, egy ilyen áttekintés soha nem lehet teljes. Elvégre hogyan is lehetne néhány tucatnyi oldalon bemutatni egy olyan élet hatását, amely ilyen sokakra tett ilyen mély benyomást? Ennek ellenére ezt a tömör áttekintést L. Ron Hubbardról és az eredményeiről abban a szellemben nyújtjuk át, amelyet ő maga hirdetett:
„Mindnyájan boldogabb életet élnénk, ha a dolgokat egy kicsit jobban ismernénk és értenénk.”
