Bevezető a tudományos‑fantasztikus irodalomhoz
L. Ron Hubbard írása

Nemrégiben adódott egy olyan időszak, amikor nem sok dolgom akadt. Ez újdonság volt egy olyan életben, amely annyi szorgos évvel telt, így eldöntöttem, hogy önmagam szórakoztatására írok egy tisztán tudományos‑fantasztikus regényt.

Az 1930 és 1950 közötti nehéz években írással tartottam el magam, és nemcsak azért, mert az volt a hivatásom, hanem azért is, mert finanszírozni akartam a komolyabb kutatásaimat. Azokban az időkben nem sok ügynökség osztogatott nagy adományokat független kutatóknak. Bármit is hallott az olvasó a roosevelti „segélyekről”, ezeket az éveket bizony gazdasági válság jellemezte. Vagy sikeres volt valaki, vagy éhezett. Vagy elsőrangú profivá vált, vagy a nyomornegyedekben csavargott. Vagy keményen dolgozott a szakmájában, vagy egyszerűen nem is volt szakmája. Ezek az idők nagy kihívást jelentettek bárki számára, aki átélte őket.

Hallottam már emberektől, ahogy azt mondják másokról (sértő szándékkal), és sokakról hallottam ezt mondani: „Sci‑fi író volt.” Ez ráébresztett, hogy kevesen értik, hogy a tudományos‑fantasztikus irodalom milyen szerepet játszott a Föld egész lakosságának életében.

Épp most olvastam el több tekintélyes könyvet, amely kísérletet tett arra, hogy meghatározza a „sci‑fi”‑t, és megpróbálja végigkövetni a történetét. Rengeteg a szakértő ezen a területen, és számos ellentmondó véleményt találunk. A tudományos‑fantasztikus irodalom büszkélkedhet a lehető legösszetartóbb olvasóközönséggel, valószínűleg a legelkötelezettebbel bármely műfajt megvizsgálva. Az elkötelezett híveket „rajongóknak” nevezik, és a tudományos‑fantasztikus irodalom területén e szó különösen megbecsült jelentéssel bír.

Nem sok professzionális író – beleértve a sci‑fi területén dolgozókat is – írt eddig az „sf” jellemzőiről. Ők általában túlzottan el vannak foglalva maguknak a könyveknek a megírásával ahhoz, hogy azt fejtegessék, miről is írnak. De mind a kritikusok, mind a rajongók között bőven akadnak olyanok, akik szakértői a témának, és sok értékes mondanivalójuk van a dologról.

Mindezek ellenére mind a műfajjal, mind az alkotóival kapcsolatban rengeteg téves elképzelés uralkodik. Tehát, ha valaki kijelenti, hogy tisztán tudományos‑fantasztikus művet fog írni, jobban teszi, ha leszögezi, milyen meghatározások szerint dolgozik.

Talán az lesz a legjobb, ha visszatérünk 1938‑ba, arra a napra, amikor először tévedtem erre a területre, arra a napra, amikor találkoztam John W. Campbell‑lel, egy napra annak a korszaknak a hajnalán, amely később a sci‑fi aranykoraként vált ismertté. Meglehetősen tudatlan voltam a műfajt illetően, és tulajdonképpen egy kicsit tartottam is tőle. Ugyanis nem saját jószántamból voltam ott. Két nagykutya a Street and Smith kiadótól, egy Black nevű vezető, és egy másik, F. Orlin Tremaine, berendelt egy hatalmas, régi épületbe, amely a Hetedik sugárúton állt, a szintén hatalmas és piszkos New York közepén. Velem együtt egy másik írót is odarendeltek, Arthur J. Burksöt. Azokban az időkben, ha egy könyvkiadó – különösen egy olyan régi és nagyhírű könyvkiadó, mint a Street and Smith – vezetősége „meginvitált” egy írót, a dolog inkább hasonlított ahhoz, amikor az embert a király elé rendelik, vagy bírósági idézést kap. Az ember megérkezett, illedelmesen helyet foglalt, és csak akkor beszélt, ha kérdezték.

Arthur J. Burks és jómagam is már befutott írók voltunk más műfajokban. A. B. Dick akkori táblázata szerint, amely egyfajta népszerűségi mutató volt, és a könyvkiadók rendelkezésére állt, egy magazin eladási példányszáma az egekbe szökött, ha bármelyikünk neve megjelent a borítóján – ez hasonlított a mai tévés népszerűségi mutatókhoz.

A nagykutyák hamar a tárgyra tértek. Abban az időben indítottak vagy szereztek meg egy magazint, amelynek a címe Astounding Science Fiction volt. Más kiadók is jelentettek meg magazinokat, de a Street and Smith elégedetlen volt, mivel az ő magazinjuk többnyire gépekről szóló történeteket közölt. Kiadóként a vezetői tisztában voltak azzal, hogy a történetekben embereknek kell szerepelniük. A népszerűségi mutatók mellett az indokolta a kiválasztásunkat, hogy mi mindig valódi emberekről írtunk. Tudták, hogy elfoglaltak vagyunk, és hogy vannak más kötelezettségeink. De hajlandók lennénk‑e tudományos‑fantasztikus történeteket írni? Jeleztük, hogy igen.

Behívatták John W. Campbellt, a magazin szerkesztőjét, aki hirtelen szembe találta magát két kalandtörténet‑íróval, és bár lehet, hogy a kalandtörténet‑írók az egész szakma arisztokráciáját jelentették, és óriási saját rajongótáborral rendelkeztek, nem voltak sci‑fi írók. Tiltakozott. Először is, a nagymenők bevonása a magas szavankénti árak miatt tönkretenné a költségvetését. Másodszor pedig megvoltak a saját elképzelései arról, hogy mi a tudományos‑fantasztikus irodalom.

Campbell, aki 1971‑ben bekövetkezett haláláig valóságos cárként uralkodott az egész sf‑világ felett, nagydarab ember volt, aki fizikát tanult a Massachusetts Institute of Technologyn, és a Duke Egyetemen szerzett diplomát természettudományokból. Az ő elképzelése egy történet megírásáról az volt, hogy egy professzorral vagy tudóssal megíratja, majd némileg átdolgozza, és kiadja. Talán egy kicsit rosszindulatú vagyok, de tényleg ezt csinálta. Hogy megtöltse az oldalait, még ő is – meglehetősen jó képességű íróként – írt történeteket a magazin számára.

A nagykutyáknak kifejezetten utasítaniuk kellett Campbellt, hogy vegye meg és adja ki, amit írunk neki. Ezután a történeteiben emberek kezdtek megjelenni, és a gépek mellett más dolgok is feltűntek.

Nem tudom megmondani, hány másik írót hívattak még be. Fogalmam sincs. Igazság szerint meglehet, hogy maga Campbell találta őket a későbbiek során. De nehogy azt gondoljuk, hogy Campbell nem volt mesteri és zseniális a maga módján. Bármelyik író, akit az aranykor során maga köré gyűjtött, megmondhatja ezt. Campbell képes volt meghallgatni. Képes volt javítani a dolgokon. Mesteri fordulatokat tudott kitalálni a cselekményekhez. Teljesen megérdemelten viselte a kivívott és megtartott címet mint a legfontosabb szerkesztő és a legjelentősebb erő, aki a tudományos‑fantasztikus irodalmat olyan elismertté tette, amilyenné az vált. A Csillagok háborúja, a mindeddig legnagyobb kasszasikernek bizonyult film (amelyet csak a saját folytatása tudott felülmúlni) sohasem született volna meg, ha a sci‑fi nem vált volna olyan elismertté, amilyenné Campbell tette. Sőt mi több, Campbell nem kis szerepet játszott abban, hogy ez a társadalom átlépte az űrkorszak küszöbét.

Az embernek együtt kellett dolgoznia Campbell‑lel ahhoz, hogy megtudja, hová is próbált eljutni, és mi volt az elképzelése ezzel a „tudományos‑fantasztikus irodalomnak” nevezett dologgal kapcsolatban. Nem tudok idézni tőle; csak azt tudom elmondani, hogy érzésem szerint mit próbált elérni. Idővel barátok lettünk. Ebéd közben, az irodájában és hétvégenként az otthonában – ahol a felesége, Doña tartotta kézben a dolgokat  – a beszélgetéseink középpontjában mindig a történetek voltak, de ugyanakkor a tudomány is. Azt állítani, hogy Campbell a tudományos‑fantasztikus irodalmat „próféciának” tekintette, túlzott leegyszerűsítése a dolognak. Nagyon határozott elképzelése volt a műfajról.